BUÉK 2010
Zöld felhők közt, száll a fehér sirály
2010-ben ismét, a Fradi lesz a király!!!
BUÉK!!!
Farkasember – emberfarkas
Az emberfarkas vagy farkasember (a népszerű filmekben vérfarkas) olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A farkasember-hiedelem eredetére — mely szerint némelyik ember képes magára ölteni egy állat, többnyire farkas formáját — soha nem sikerült kielégítő magyarázatot találni. Hérodotosz, a Kr. e. 5. században élt görög történetíró szerint a görögök és a szkíták, akik a Fekete-tenger partján telepedtek le, az ottani őslakókat varázsióknak tartották, akik minden évben néhány napra farkassá változnak. Megemlít egy népcsoportot, amelynek tagjai akaratlagosan farkassá tudnak változni, és éppen olyan könnyedén vissza is tudnak alakulni, amikor csak akarnak.
Egy amerikai farkasember Londonban (1981)
A múltkor terveztem egy cikket az Üvöltésről, de mivel azt egyik kollégám lenyúlta előlem, így maradt az Amerikai farkasember Londonban. Nem mintha nem lenne még más farkasemberes film, de ez a két legjobb ebben a témában. Érdekes, hogy mind a kettő 1981-ben készült, egy olyan időszakban, amely iszonyat sok jó horrort adott a világnak. Az Üvöltéssel szemben – amely egy meglehetősen komor, a humor szikráját is nélkülöző film – a cikk tárgya inkább nevezhető horror vígjátéknak. De semmi esetre sem paródia, csak a szörnyű eseményeket egyszerűen vidámabb köntösbe burkolja. Bár ha lecsupaszítjuk a sztorit, meglehetősen szomorú történetet kapunk.
Farkasember korhatáros és élvezi
Mikor hallottunk olyanról utoljára, hogy egy stúdió büszke az R besorolásra?
Magyar vérfarkas mondák
A magyar néphit farkasembere európai, főként szláv, germán, részben román eredetű hiedelemalak.
A 19-20. századi feljegyzések tanúsága szerint bizonyos egyének, főleg pásztorok képesek saját elhatározásukból farkassá változni. Ezek a hiedelmek főleg a Dunántúlon éltek, helyileg különböző névváltozatokkal: küldöttfarkas, farkaskoldus, szakállas farkas, küldött ördög.
Vérfarkas jellemzők
Az európai folklór szerint a vérfarkasok megkülönböztető jegyeket viselnek magukon emberi alakjukban is : ilyenek például az összenőtt szemöldök, a hegyes körmök, az imbolygó járás. Az egyik alapvető módszer hogy megállapítsák egy emberről hogy vérfarkas, hogy vágást ejtenek a testén, és a seb belsejében szőr látszódik. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi alakjukban sörte nő a nyelvük alatt.
Gyógymódok
Változatos módszerek állnak rendelkezésre a lükantrópia gyógyítására. Az antik világban a görögök és rómaiak úgy vélték a lükantrópiát a kimerültség gyógyítja.
Gyenge pontok
A modern művek úgy írják le a vérfarkasokat, hogy az ezüsttel szemben érzékenyek, ám bármilyen más támadással szemben különösen ellenállók. Ez a momentum nem jelenik meg a 19. század előtti művekben. (Úgy tűnik hogy a 18. századi regény, a Gévaudani Bestia ihlette ezt a gondolatot, melyben egy ezüst pisztolygolyó által végeznek a vérfarkassal.)
A vérfarkassá válás
A vérfarkassá válás jónéhány különböző módszerét írták le az idők folyamán. Az egyik legegyszerűbb az, ha az ember meztelenre vetkőzik és egy farkasbundából készült övet teker a dereka köré. Néhány helyen egy farkas egész bundáját említik.
Újabb horrorsorozatot élesztenek fel
Ember legyen a talpán, aki képes megszámolni, hogy az elmúlt évtizedben hány horrorsorozatot élesztett fel, gondolt újra, dolgozott fel vagy rebootolt Hollywood. Azt minden bizonnyal könnyebb összeírni, hogy ezek közül mennyi sikerült igazán jól. Igen, a válasz helyes. Mindössze három.
