Szégyen!
Ferencváros - Diósgyőr 1-3
Ez a végeredmény, ami sajnos nem a 90. perc állapotát tükrözi, hanem a 65.-ét.
Ilyenkor szégyellem, hogy ugyanazon csapat szurkolója vagyok, mint aminek az a 100-150 szemétláda!

Elegem van abból, hogy országos szinten több százezer, vagy akár több millió jóérzésű szurkoló estéjét teszi tönkre egy viszonylag kis létszámú csoport!
Nem hiszem el, hogy nem lehet tenni valamit ezek ellen a randalírozó állatok ellen, akik azt állítják magukról, hogy ők a Ferencváros, holott csak kárt okoznak.
Úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül azzal a gyűlölettel, amivel ezen vadbarmok iránt érzek. Hiszem, hogy a jóérzésű szurkolók ugyanúgy megvetik ezeket a férgeket!
Bízom benne, hogy a televíziós felvételek képei alapján örökre kitiltják őket az ország összes stadionjából, hogy ne okozhassanak több gondot.
Tudom, ez nem egyszerű feladat, de ezt most már minél előbb meg kell tenni, ugyanis ha tovább folytatódik az az ámokfutás, amit csinálnak, akkor nagyon hamar vége lehet szeretett klubunknak.
A mai események után valószínűleg ismét gazdagítjuk az MLSZ kasszáját néhány millió forinttal, és néhány zárt kapus meccs is kinéz.
Azt mondom, hogy azonosítsák be őket a képek alapján, és verjék rájuk az okozott kárt!
Tudom, hogy nem megy a csapatnak, gödörben vagyunk és talán a keret sem elég erős, de ez, amit ma csináltak a 16-os szektorból beugráló, dobálózó, hőzöngő, idióta majmok, az nem megoldás semmire!
Csak a klubnak ártanak vele, csak sajnos az agyatlanok ezt nem képesek felfogni!
Bízom benne, hogy sikerül kitiltani, vagy kiutálni őket a stadionból!
Szebb jövőt!




november 1st, 2009 - 10:21
Szánalmas és ostoba senkiháziak. Én nem nézek focit, mert más sportot szeretek, de ez már engem is idegesít. Döbbenetes, hogy van egy maroknyi barom, -akikről nem lehet tudni egyébként, hogy saját maguktól mennek-e ki vagy fizet-e érte esetleg “valaki”- és rendszerint megcsinálják a balhét. Aztán ami a legszörnyűbb az egészben, hogy ugyanezek a tetvesek még egy-két pártrendezvényen is ott vannak és bőszen kiabálnak a jó ügyért, például olyan emberek mellett, akik normálisak és hisznek valamiben még.
Vajon miért nem emelték már ki a tömegből őket eddig és tiltották ki a stadionokból egy életre? Talán valakinek érdeke, hogy legyen mindig egy kis balhé, ha komoly dolgokról kellene beszélni?
Remélem, tényleg Szebb lesz az a jövő!
november 1st, 2009 - 14:55
Én nem tudom, hogy mi van a háttérben, de nagyon szomorú vagyok, hogy megint néhány agyatlan ostoba miatt büntetik a klubot és hogy az ilyen undorító férgek miatt nem mennek ki a jóérzésű szurkolók a stadionba.
Valahogy ki kéne tiltani, esetleg gyorsított eljárásban bekasztlizni őket egy kis időre, hátha akkor elgondolkodnának!
november 2nd, 2009 - 08:31
Igen, talán ez a gyorsított eljárásos elzárás működne. És ezt nem csak a futballban kellene alkalmazni.