H1N1 – Felesleges hisztériakeltés?
Úgy tűnik, olykor könnyebb félelmet kelteni és hisztériát gerjeszteni, mint közzétenni a tényeket, a higgadt, józan igazságot.
Vizsgáljuk meg a H1N1, más néven sertésinfluenza, vagy szintén használatos nevén, új influenza témát a rendelkezésünkre álló tudományos adatokon tükrében.
International Karate
Elég régen elmúltak azok az idők, mikor még fel tudott dobni egy-egy új verekedős játék megjelenése. Azt hiszem, a Mortal Kombat első része és a One Must Fall 2097 voltak az utolsók, amikkel huzamosabb ideig játszottam. Nem úgy régen, amikor a C64 még fénykorát élte! Igazából akkor is csak néhány ilyenem volt (The Way of the Exloding Fist, Fist +, Fighting Warrior, IK+ és az International Karate, amiről az ismertető készült), de ezekkel hetekig-hónapokig játszottunk, bármikor el lehetett tölteni velük pár órát. Mivel nem ez, hanem az Exlpoding Fist volt a kedvencem, egy hasonló ismertetőt arról is összehozok majd, hacsak meg nem előz valaki, és az sem kizárt, hogy előveszem újra mindkét játék + verzióját, mivel elég sokban különböznek az "alapkiadástól". A Fighting Warrior sajna játszhatóság szempontjából nincs a csúcson, úgyhogy az részemről kimarad.
Ilyen volt – ilyen lett
A hölgyet valószínűleg nem kell bemutatni senkinek, de így gondolom kevesen ismerték.
Mindenesetre érdekes látni, hogy miből - és mivé - lett a cserebogár!
Átváltozás a valóságban
Vérfarkas átváltozás, transzformáció, p-shift?
Gondolom a vérfarkasok után érdeklődőkben előbb-utóbb felmerül ez a kérdés, vajon a valóságban létezhet-e ilyen? Valamilyen vírus vagy baktérium hatására fizikailag átváltozni, miközben a tudat érintetlen marad… A válasz; igen is, meg nem is. Tudom, most mindenki elcsodálkozott az igen szócskán az előző mondatban, de ha jobban belegondolunk, és van egy kis biológiai hátterünk valójában nem is olyan elképzelhetetlen. Hogy miért?
Ön okosabb, mint egy ötödikes?
Akinek nincs televíziója, annak elmondom, hogy van egy műsor, amiben felnőtt emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, szinte minden témában. Beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?
Heroes of the Lance
Nagyon régen még az idők hajnalán, amikor a földön még furcsa és rémisztő lények éltek, de az ember már gyakorolta hatalmát néhányuk felett, mikor még a mágia a mindennapok része volt, amikor az erdő visszhangzott a tündék vidám kacagásától, az ércbányák mélye a törpök kincséhes csákányaitól - öt elszánt ember, valamint egy féltünde, egy törp, és egy félszerzet nehéz kalandba indult.
Misztikus és ősi kincset akartak visszaszerezni; Mishakal korongjait. Emberemlékezet óta a kincs őrzője Khisanth volt a gonosz. Szörnyű mélyen xak tsaroth tárnáiban cirógatta vén és undorító testét az ősök kincsével. De hőseink nem hátráltak meg, pedig a hegy gyomra még más meglepetésekkel is szolgált. Óriási pókok, bozakok, hatchlingek, trollok, kísértetek állták útjukat. De a csapat egyre mélyebbre ereszkedett, mert előttük lebegett a cél, és ez újabb erőt adott.
A vérfarkas külföldi megnevezései
Az eredeti (görög)neve: λυκάνθρωπος
Angol névén: werewolf
Albán nevén: ujku gjakut
Arab nevén: الذئب الدم
Bolgár nevén: Кръв Уолф
Cseh nevén: krve vlk
Dán nevén: blodsluv
Észt nevén:verd hunt
Filippínó nevén: tuta ng dugo
Finn nevén: veren susi
Francia nevén: loup de sang
Galíciai nevén: lobo sangue
Héber nevén: הזאבדם
Hindi nevén: रक्त भेड़िया
Holland nevén: bloed wolf
Horvát nevén: krv vuk
Indonéz nevén: darah serigala
Litván nevén: kraujo Wolf
Máltai nevén: wolf-demm
Német nevén:Blutwolf
Norvég nevén: blodvulv
Olasz nevén: sangue lupo
Orosz nevén: волк крови
Portugál nevén: lobo de sangue
Spanyol nevén: lobo de sangre
Svéd nevén: blod varg
Szlovák nevén: krvi vlk
Thai nevén:สุนัขป่าสกุล
Török nevén:kan kurt
Ukrán nevén: blood вовк
Vietnámi nevén: máu sói
Érdekességek: A kínai, japán, katalán és a koreai néphitben nem szerepelnek vérfarkas legendák ezért ilyen nyelveken maga szó sem ismert.

