A Farkasember végre eljött közénk
A Farkasember (The Wolfman) az utóbbi évek egyik legpechesebb filmje. Nem elég, hogy eddig négyszer változtatták meg a bemutató időpontját, de a marketingstábnak remekül sikerült időzítenie az első előzetes fellövését is. Pontosan két órával az Avatar trailer-premier utánra.
A Farkasember magyar feliratos előzetese
Vámpír vs. vérfarkas
Régen a vámpírtól rettegtek. Ő volt a gyilkos vérszívó szörnyeteg. Ma meg már átment álomszeretőbe. Ő az isteni pasi, aki minden kívánságod teljesíti.
Szerintem sok lány szeretne néhány órácskát egy vámpírral tölteni, felajánlani nyakát és mindenét. És bevállalná az átváltozást is.
Állítsátok meg az MLSZ-t!
"A Ferencváros - mint visszaeső - szurkolói rendzavarásai miatt 400 000 forint pénzbüntetést kapott, következő két idegenbeli mérkőzésére 20-20 fős rendezői gárdát köteles biztosítani, ezekre szövetségi ellenőrt kell fogadnia és az eljárási költségek is a zöld-fehéreket terhelik. Jelen határozat jogerőre emelkedése után a Fradival szemben korábban hozott, szeptember 30-ig felfüggesztett egy hazai bajnoki mérkőzés nézők nélküli, zárt sportlétesítményben történő megrendezésére vonatkozó fegyelmi büntetést is végre kell hajtani."
Hát a jó édes anyját ennek a kopasz féregnek, meg az egész sleppjének! Hát mi a jó büdös francot képzelnek magukról? Most már aztán igazán elég volt belőlük!
Hogy a fenébe lehet zárt kapukkal büntetni egy klubot azért, ami a nézőtleníteni kívánt pályától több mint 200 km-re keletre történt? Mert talán tényleg volt némi pirotechnikai bemutató, lehet, hogy voltak nem épp szalonképes bekiabálások is, de kérdem én, mit tehet erről a Ferencváros?
Ja, hogy az ő szurkolói voltak?! És?
Szurkolók, szurkoljatok!
És ezt nagyon komolyan kérem! Kérem, mert féltem a csapatunkat. No, nem az ellenféltől, annak hatalmas erejétől. Mert nem csak hiszem, hanem tudom is, hogy jobbak vagyunk. És ezt be is tudjuk bizonyítani. A pályán mindenképp. De vajon a nézőtéren is?
Bűnös elmélkedések a holokauszt “tagadásáról”
Szeretném egyszer és mindenkorra tisztázni végre és megértetni mindenkivel /azokkal is, akik úgy tesznek, mintha nem tudnák, noha tudják/: az úgynevezett "holokauszttagadók", vagyis a revizionista történészek közül soha, senki sem vonta kétségbe, hogy az 1930-as években /és persze sok helyen korábban is/ a zsidókat Európa számos országában hátrányosan megkülönböztették, a második világháború idején pedig közülük több milliót deportáltak és koncentrációs táborokba zártak.
